Vigasztaló - A zöld lific

Zsuzsika lemászott a fáról, beszaladt a házba, bement a legbelső szobába és elbújt a nagy karosszék mögé, hogy senki se lássa. De hallja ám, hogy valaki motoz a szobában. A fotel lába mögül előóvakodott egy szurokfekete, macskaforma lény. Zsuzsika önkéntelenül megsimogatta, erre az elárulta neki, hogy ő a mumus.

"A mumus kézen fogta Zsuzsikát és átosontak a másik szobába. Ott a barna komód tetején egy zöld emberke ült, zöld volt a haja, zöld a szeme, még a kisujja körme hegye is zöld volt. Ő bömbölt nagy zöld bömböléssel, zöld szeméből zöld könnyek patakja áradt, megzöldítette Murmura néni szép, cifra szőnyegét.

- Jaj, ha ezt Murmura néni meglátja, elvitet a zöld lificcel - sóhajtott Zsuzsika.

- Még hogy a zöld lificcel!? - óbégatott a zöldhajú -, hiszen az én vagyok!

Zsuzsika boldogan összecsapta a tenyerét.

- Üdvözöllek, kedves zöld lific!

- Tényleg kedves vagyok? - kérdezte gyanakodva a zöld lific.

- De még mennyire - mondta Zsuzsika.

- Nem félsz tőlem?

- Már hogy félnék egy ilyen kedves mukitól! Sőt, akármi a bajod, nagyon szívesen segítek, ha tudok.

- Már segítettél - mondta a zöld lific, és kidörgölte a szeméből a könnyeket. - Az nekem aranyat ér, ha nem félsz tőlem. Azért bömböltem, mert velem ijesztgetik a gyerekeket. Pedig én vigasztalni szeretném őket. Hogy azt mondják az emberek a síró gyerekeknek: Na, ne itasd az egereket, mindjárt jön a zöld lific, és megvigasztal.

(Lázár Ervin: A zöld lific)