Szabad - Latippa

Volt egyszer egy Latippa nevezetű királykisasszony. Megszokta, hogy minden embernek parancsolgathat és önteltségében azt gondolta, a természet felett is ő uralkodik. Egy szép nyári délután a barátnőjével labdázott, szerette volna, ha nem megy le a nap és megparancsolta a napnak, hogy maradjon fent az égen. A nap persze lenyugodott. Egy másik alkalommal éjszakai táncmulatságon vett részt és azt szerette volna, ha nem kel fel a nap. Megparancsolta neki, hogy ne keljen fel. A nap persze nem hallgatott rá.

- "Udvarmester! Azonnal zárd börtönbe a Napot!"

Gondolhatjátok, hogy nem sikerült. Repült a feje szegény udvarmesternek.

"Főtábornok! Zárd börtönbe a Napot!" A főtábornok habogott-hebegett. Repült a feje.

Sorra került mind: az alkamarás, a főkamarás, a nádor, a zádor, a pohárnok, a tányérnok és mindenféle ülnök és álnok. Zitty-zutty, röpködtek a fejek. De a Napot nem sikerült.

Már csak szegény udvaribolond maradt meg. Most ő következett.

Na de nem azért volt ő bolond, hogy ne tudja megoldani ezt a helyzetet.

Bevezette Latippát egy ócska várkastély ócska cintermébe. Befalaztatott minden ablakot, csak egyetlenegyet, egy nyugat felé nézőt hagytak meg, rácsokat rakatak rá, és egy fekete függönnyel elfüggönyözték.

Gyertyákat hoztak, művirágokat, girlandokat és színpompás cifraságokat. Nagy mulatságot rendeztek.

Este a bolond elhúzta a fekete függönyt, éppen ott volt a rács mögött a lemenő nap. "Tessék, börtönbe zártam a Napot."- mondta. Lattipa diadalmasan fölkiáltott: "Megmondtam neked, szemtelen Nap, most megkaptad a magadét!"

(Lázár Ervin: Latippa és a nap)