Segítőkész - Segítőtárs az úton

Ha a Biblia legelejére lapozunk, egy tökéletes világ képe rajzolódik ki elénk még a bűnbeesésé előtt. Isten megteremtette a világot, és benne Ádámot, az első férfit. Sok mindene megvolt. Övé volt az egész világ. Nem volt gondja az élelemre, mert Isten egy csodálatos helyre teremtette: az Édenkertbe! Állatok vették körül, akikben biztosan örömét lelte. Nem érezhette magányosnak magát. Ádám nem is panaszkodott, nem hiányolt semmit. Maga Isten vette észre, hogy valami még hiányzik. Ő mondja ki: "Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat." (1 Móz 2:18)

Kell nekünk segítség ahhoz, hogy itt a földön élni tudjunk. Az ember közösségi lény. Az állatokban, bármennyire kedvesek is, nem talált segítőtársra Ádám. Az Úr mindig segít neki, de emberektől is szüksége van erre. Éva, akit Isten Ádám mellé ad, segítőtárs. Ez a legfontosabb küldetése. Ma is ez a legfontosabb feladatunk a másik ember felé. Akár a családban férj-feleség, szülő-gyermek, testvérek és a többi családtag között. Vagy iskolában, munkahelyen, barátok, ismerősök között. Te a másik segítőtársa vagy! (Jellem ABC)

Kalkuttai Teréz anya bejárta az egész világot, és szétárasztotta szeretetét a rászorulók között, akikkel találkozott. A maga egyszerű és szeretetteljes viselkedésével egész sereg követőre talált a nővérek között. A sok történet közül, amelyet róla meséltek, az egyik egy ausztrál aggastyánról szól, aki elhanyagoltan, nyomorúságos körülmények között élt. Nagyon idős volt, a háza koszos és rendetlen. Az emberek tudomást sem vettek róla, nyomorúságos állapota miatt messziről elkerülték. Akkor történt, hogy Teréz anya elment hozzá, és a beleegyezését kérte, hogy rendbe rakhassa és kitakaríthassa a házát, bevethesse az ágyát. Az öreg azt mondta, hogy jól van ez így, és megköszönte. Az anya tovább győzködte, hogy sokkal jobban érezné magát, és elkezdett takarítani. A számtalan poros tárgy között talált egy régi lámpást, amelyet teljesen elborított a kosz és a rozsda. Akkor megkérdezte az aggastyánt, hogy mikor gyújtotta meg utoljára. Az öreg azt felelte, hogy soha nem használja, mivel senki sem látogatja meg, így nincs is szüksége a fényre. A jóasszony ekkor megtudakolta, hogy hajlandó lenne-e minden este meggyújtani a lámpást, ha a nővérek naponta eljönnének meglátogatni. Vidáman azt válaszolta, hogy igen. És így is történt. Teréz anya úgy meséli, hogy két évvel később, amikor már nem is emlékezett pontosan az aggastyánra, a következő üzenetet kapta: "Mondják el az én barátnőmnek, hogy a fény, amit az életemben gyújtott, azóta is ragyog."

 Marcello Rossi Atya: Agapé. A feltétel nélküli szeretet. Budapest, 2013