Reményteljes - Egy húr mindig marad
Kétségbeesni és elkeseredni igen könnyű. Elég magamra nézni, elég a világ helyzetére nézni.
Itzak Perlman a világhírű, gyermekkori betegsége miatt mozgássérült muzsikus egyszer hatalmas közönség előtt készült játszani. Amikor elkezdte, az első hangok után elszakadt egy húr. Mindenki azt várta, hogy hátramegy, és egy új húrt tétet a hegedűjére. Nem ezt tette. Három húron az egész koncertet végigjátszotta. Azzal a szakadt, sérült hangszerrel. A közönség óriási, szűnni nem akaró vastapssal ámult ezen. ő a koncert után ezt mondta: "A művésznek olykor az a feladata, hogy megítélje: tud-e valamilyen muzsikát előcsalni abból, amije maradt". Bármilyen helyzetben, akkor is, amikor az életed szinte már szinte "húrja elszakadt", a keresztyén reménység azt mondatja, hogy egy húr mindig marad: az, hogy él az Úr! Ha Jézus él, él a kegyelem, ha Jézus él, a kegyelem hatalma minden reménytelen helyzetet meghaladhat!

https://www.kkfref.com
Ez a reménység azonban nem születik úgy, hogy "remélj és csak akard". Nem kapható sem hypemarketben bankkártyáért, sem templomban perselypénzért. Nem lehet megörökölni a nagyszülőktől, és nem kérheted el a barátodtól. Nem találsz titkos leírást megszerzéséről, nincs varázsszó, sem mágikus hely. Ez az élő reménység elérhetetlen számunkra saját erőforrásainkból. Jézus tanítványának, Péternek, miután megtagadta Jézust, sem az idő múlása hozott reménységet a reményvesztettségben. Valami más történt, valami meglepő, valami olyan, amire nem számított.
Péter változása a feltámadás napján kezdődik. Nem azzal, hogy látja Jézus üres sírját. Nem azzal, hogy híreket hallott másoktól, miszerint Jézus él. Hanem azzal, hogy találkozott a feltámadottal. Jézus megjelent a tanítványok között: békesség néktek! És Péter szívét kitörő öröm járta át: hát él, mégis él! A következő pillanatban azonban beléhasított a szégyen: megtagadtam, mit tettem, hogyan kerüljek elé... Jézus azonban megkereste az alkalmát annak, hogy Pétert helyreállítsa. Péter pedig meggyógyult, megváltozott, új ember lett.
A feltámadottal való találkozás feszítette szét az elveszettség, a reménytelenség, az üresség és kilátástalanság kereteit. A Jézussal való találkozásban kapott gyógyulást, és élte át, hogy Jézus a tagadás ellenére is szereti, és új lehetőséget ad neki. A találkozásban élte át a bocsánatot, szakadt le róla a bűn nyomasztó terhe. Új ember lett.
https://www.gref.hu/