1. Pocsolyába léptem... és ott is maradtam, avagy miért maradok helyzetekben, ha úgyis reménytelen?

Csak egy feladat volt, amit a 8. osztályban adtam ki... írni kellett kérdéseket, a 38 éve beteg ember történetéhez! A kérdés pedig, amit egyik diákom feltett, így hangzott:

Miért volt ott a beteg, ha nincs, aki beemelje elsőnek?

És tényleg! Miért is? Mi az, ami ott tartotta a tónál? Miért várt a csodára, mikor a csoda éveken keresztül csak váratott magára. És velünk mi a helyzet? Miért vagyunk ott dolgokban, helyzetekben, érzésekben, ha nincs remény? Ha nem történik változás? Ha nincs emberünk, aki tovább emeljen? Miért élünk benne helyzetekben bénán, és tehetetlenül? Miért nem mozdulunk, amikor minden reménytelen?

Hány éve is már? 38! Várni valamire, amit nagyon szeretnél, egy év is sok, főleg a mai világban! De 38 év! Az rengeteg! Az emberi élet legszebb korszaka... És te? Mennyi ideje éled tehetetlenül az életed?

Hogy megértsd, mennyit ér egy év, kérdezd meg a diákot, akinek ismételni kell.

Hogy megértsd, mennyit ér egy hónap, kérdezd meg az édesanyát, aki koraszülött gyermeket hozott a világra.

Hogy megértsd, mennyit ér egy hét, kérdezd meg a hetilap szerkesztőjét.

Hogy megértsd, mennyit ér egy óra, kérdezd meg a szerelmest, aki a találkozóra vár.

Hogy megértsd, mennyit ér egy perc, kérdezd meg az utast, aki lekéste a vonatot.

Hogy megértsd, mennyit ér egy másodperc, kérdezd meg az autóst, aki nem tudta elkerülni a balesetet.

Hogy megértsd, mennyit ér egy tizedmásodperc, kérdezd meg a sportolót, aki ezüstérmet nyert az Olimpián.

Vajon miért maradunk? A pszichológusok szerint azért, mert ezt legalább ismerjük! Olyan, mintha ülnél egy pocsolyában, ami zavaros, algás, jó langyos, kicsit poshadt is már, de a tied! Ismered, és ez az egyetlen szempont felülírja azt, hogy egyébként pocsékul érzed magad benne. Senki nem tudja megmondani, mi történne, ha kilépnél belőle. Ezt a rosszat legalább már ismered, miért kockáztatnál?

De milyen élet ez így? Tele van szorongással, bűntudattal, önbizalomhiánnyal, sőt bizalomhiánnyal. Nézegetheted, kidekorálhatod, de attól még pocsolya, az összes hátulütőjével együtt! Ahhoz, hogy ki tudj lépni belőle, meg kell ismerned a működését, összetevőit: a kifogásokat, amelyekre hivatkozva nem mozdulsz, és a hiedelmeket, amik elriasztanak a pocsolyán túli világtól.

Miért nem csinálunk semmit? Miért nem akarsz változtatni? KIFOGÁSOK mögé rejtőzünk, miközben másokra, vagy épp Istenre fogjuk a mi mulasztásainkat! Isten rejtett hibáztatása helyett egyszer végre számba kellene vennünk azt is mink van. De mi mindig csak várunk valamire. Mire is?