Örökös - A hiú kakas

"Az üdvösség sisakját is vegyétek fel ..." Ef 6, 17

A másik veszélyes eset, amikor olyat hallok, ami nem igaz, de el akarom hinni. Ki ne szeretne jobb lenni, mint az átlag? Csakhogy a baj az, ha a képességeimet túlbecsülve, lehet jóindulatból, vagy segítőkészségből, de addig mondják a valótlanságot, míg elhiszem. És miután elhittem, mások előtt, akik látják, hogy mennyire vagyok képes, nagyot csalódom az első megmérettetésen. A hiúság ellen is véd a sisak: mert tudjuk, hogy egyedül "Isten által vagyunk, amik vagyunk". A következő mese egy ostoba kakasról szól, aki éppen azért ostoba, mert buta, de mindeközben meg van róla győződve, hogy különleges adottságai vannak. És mivel meghallja, amit meg akar hallani, ezért a hízelgő csapdájába sétál.

Egy csikorgó téli éjjel zsákmányért indult a róka. Inalt, loholt, egyszer csak kakas-kukorékolást hallott. Tanya volt a közelben, a tanya udvarán egy magas cseresznyefa, annak az ágán üldögélt a kakas, és kukorékolt egész éjjel. Odasompolygott a róka a fa tövébe, felszólt hízelkedve:

- Nagy jó uram, kakas, mit énekelsz ezen a hideg, sötét éjszakán?

Leszólt a kakas nagy gőgösen:

- A nap eljövetelét hirdetem, mert olyan a természetem, hogy előre megérzem a közeledtét!

Álmélkodott a róka nagy ravaszul:

- Ó, kakas, nagy jó uram, kicsoda vagy te, hogy a jövőbe látsz? - aztán táncra kerekedett a fa tövében.

Megkérdezte a kakas:

- Hát te miért táncolsz, róka koma?

- Olyan csodálatos az éneked, fényességes kakas, hogy táncolok rá, így hódolok neked. Ó, kakas, legnemesebb úr a madarak között, nem elég, hogy repülni tudsz, még a jövendőmondáshoz is értesz! A madarak királya vagy, legdicsőbb királya! Milyen boldoggá tennél, ha kegyelmesen leereszkednél hozzám! Milyen boldog lennék, ha megcsókolhatnám bölcsességtől fényes fejedet! Ó, ha eldicsekedhetnék az egész világnak: "Az a szerencse jutott nekem, hogy megcsókolhattam a legbölcsebb jövendőmondó nemes fejét!"

A hiú kakas elhitte a hízelkedő, ravasz róka minden szavát. Leröppent a fáról, odatartotta a fejét csókra a rókának. Annak se kellett több, fogai közé kapta, s jót nevetett magában: "A bölcs jövendőmondónak egy csepp esze sem volt!"

A jövendőmondónak nemhogy egy csepp esze nem volt, de azt is hitte, hogy miatta kel fel a nap... Amikor pedig valaki olyannal találkozott, aki ezt megerősítette benne, kiszolgáltatottá vált vele szemben. Az ördög is ezt csinálja: a gyengeségünkre játszik, csapdába csal. Azt akarja elhitetni, hogy már nem kell semmit se fejlődni, vagy változni. Megerősít a magadról kialakított rossz önismeretben, és pont ezzel csal kelepcébe. Az üdvösség sisakja úgy véd meg, hogy megőriz a nagyzolástól, de attól is, hogy állandóan mások megerősítésére várjunk. Mert ott van Isten, aki azt mondja: "Drágának tartalak, és becsesnek." Elég ezt neki elhinni, másnak nem kell.