Nyugodt - Az Úr harcol értetek
Az ÚR harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg! 2 Mózes 14,14
Tudjátok! Ez egyáltalán nem lehetett könnyű! Veszteg maradni, nyugalmat tettetni, nyugton maradni amikor minden azt üvölti benned, hogy rohanj, hogy menj, hogy menekülj, hogy tenni kéne valamit. Bármit, csak el innen.
Izrael kelepcébe került! Miután a fáraó elengedte őket, Isten vezeti Izraelt. Nappal felhőoszlopban, éjjel tűzoszlopban jár előttük az úton. A felhő és a tűz Isten jelenlétének ószövetségi jelképei. A nemrég szabadult nép egészen valóságosan éli meg, hogy a mindenható Isten jelen van életükben. Nincs olyan pillanat, hogy ne nézhetnének fel és ne látnák, hogy kihez tartoznak, kinek kezében van az életük. Maguk mögött hagyták az ismertet, még ha nyomorúságos élet is volt az, és előttük az ismeretlen. De nem egyedül menetelnek az ismeretlen felé, az Úr áll az élen. De egyszercsak megjelenik a fáraó. A legyőzöttnek hitt ellenség, ismét itt van. Nyomasztó, hihetetlen, értelmezhetetlen - de mégis valóság. A fáraó, aki látszólag végzetes csapást szenvedett el azzal, hogy egész Egyiptomban elpusztultak az elsőszülöttek, aki a csapás súlya alatt kikergette Izraelt Egyiptomból, most hatalma teljében támad fel. Megbánta, hogy elengedte a jól jövedelmező rabszolgákat a munkából és minden erejével felvonul ellenük. Az Egyiptomból sietve kivonuló, de bizonyára nagy reményekkel induló nép most üldözötté lett. Ellenállásról, harcról, önmaguk megvédéséről szó sem lehet. "Az egyiptomiak tehát üldözték őket - a fáraó minden lova, harci kocsija, lovasa és hadereje - és utolérték őket, amikor a tenger mellett táboroztak Pí-Hahirótnál, Baal-Cáfonnal szemben."
Izrael kelepcébe került!Előttük a tenger, mellettük átjárhatatlan hegyek, mögöttük a kor katonai szuperhatalma, amely teljes fegyverarzenálját bevetve támad rájuk. Úgy mészárolja le őket, ahogy akarja. Úgy tűnik, hogy a fáraó most mindenért bosszút áll. Úgy tűnik, itt van mindennek a vége. Be vannak kerítve, nincs menekvés. Eddig tartott Isten ereje? Miért hozta őket ide? Mit tud most tenni? Mindnyájan elveszünk? Az utolsó szó mégis a fáraóé les?
Az igazi meccs mindig a pályán zajlik, s a partvonalon kívülről üvöltözni befelé a pályára, nem egészen korrekt dolog. Persze pályán kívül mindenki okos, de ha meg kellene mutatni ott a pályán, a partvonalon túlról, hogyan is kell azt csinálni, az már sokkal nehezebb dolog lenne. Amikor Messi kihagyja (ritka pillanat, ez igaz), minden pocakos családapa tudja, hogyan kellett volna lőni azt a szabadrúgást. Ha meg beengednének a pályára mekkora égés lenne, hogy csak elméletben megy a foci!
Istennél sincsen ez másképpen, hiszen el kell hagyni a partvonalat ahhoz, hogy megmutassuk, csakugyan tudjuk-e mit és hogyan kell csinálni, csakugyan bízunk Benne, és nem félünk az ellenünk törő erőktől. Ez is sport, csak az extrém műfaj, úgy hívják "Istenkövetés"! Egyszerű dolognak tűnik gondolkodni róla, meg fogadkozni, meg lelkesedni, a partvonalon túlról okoskodni, de aztán jön a pillanat, amikor bizonyíthatunk. De ehhez, el kell indulni, otthagyni a biztonságos partot, átlépni a partvonalat, sokszor a józanész és az emberi remény adta határokat. Isten így indít útnak minket, arra figyelmeztetve, hogy könnyű okosnak lenni a másik életében, könnyű oldalról bekiabálni, hogyan is kell Őt szeretni, meg követni, meg neki engedelmeskedni. Aztán jön az-az élethelyzet, ahol hátunkban az ellenség, előttünk a hömpölygő óceán, s mi megmutathatjuk mindazt, amit eddig hitről, Istenről, követésről a pályán lévőknek ordibáltunk a partvonal biztonságosabbnak tűnő oldaláról. A csodák meg a pályán történnek!
