Imádkozó - Csak egy imádság
Sose mondd Teixeria "Tex" Johnnak azt, hogy az imádság nem működik!
Tex halászként élte az életét a Hawaii-szigetek csatornáinál. 1967-ben, egy megtévesztően nyugodt estén Tex Molokai északi oldalán egy amúgy megközelíthetetlen kanyon partja felé kormányozta 12 méter hosszú halászhajóját. Beleegyezett hogy pár barátja partra szálljon halászhajójának kis csónakját használva, hogy vadmalacra vadásszanak, míg ő a legénység többi tagjával éjszakai halászatra ment.
Amikor másnap korán reggel visszatértek a találkozóhelye, észrevették, hogy a körülmények kicsit megváltoztak. Hatalmas hullámok hasítottak végig a csatornán, és ütköztek neki a hajónak, majdhogynem felborítva és (a legénység tudta nélkül) végzetesen meggyengítve azt.
A partnál várakozó, vadászokkal teli kis csónak sorsa azonnal nyilvánvaló volt. Az alját leszakították a rücskös láva-kövek.
Nagy nehézségek árán sikerült egy vontatókötelet eljuttatni a reszkető vadászoknak, akik műanyag felfújható ponyvákba és az elejtett vadakkal teli hűtődobozba kapaszkodtak, és a hajó csörlője segítségével a hullámverésen át odahúzták őket a vízi járműhöz. Amikor mindenki biztonságban volt a fedélzeten,a nagy hajó gyorsan eltávolodott a szigettől.
Az egész éjszakán át tartó halászattól és a reggeli kalandtól kimerült Tex lement a hajófenékbe aludni. Rémült barátai ébresztették fel néhány órával később. A hajó süllyedt.
Mire Tex felért a fedélzetre, már nem tehetett mást, csak mindenkit a vízbe parancsolt. Most, hogy a csónakot elveszítették, a hajó fedélzetén levő 8 utasnak csak a mentőmellények és a gumibelsők segítettek a felszínen maradni.
A vízben hányódva Texnek eszébe jutott, hogy a hűtőládák tele vannak frissen elejtett vadhússal és hallal. Tudta, hogy perceken belül cápák lepik el a környéket, úgyhogy arra biztatta a többieket, hogy igyekezzenek a lehető legtávolabb jutni az elsüllyedt hajótól.
Mind a 8 ember tudta, hogy nagy bajban vannak. A csatornában levő áramlatok a nyílt óceán felé sodorták őket. De mire leszállt az éj, úgy tűnt, hogy a megmenekülés közel van. Az éjsötét tengeren hányódó férfiak úgy vélték, hogy egy hajó fényeit látják a távolban. Ketten elhatározták közülük, hogy a fény felé úsznak.
Amint kiderült, a fény nem egy hajólámpából származott. A Koko Head nevű távoli hegy figyelmeztető fényei voltak repülők számára. A két embert soha többé nem látták.
Reggelre a helyzet rosszabb lett. Az egyik tömlő elkezdett ereszteni. Az embereknek nem volt sem enni, sem innivalója. A fejük fölött elszálló repülők nem láthatták őket a Csendes-óceán közepében hánykolódni.
Tex ekkor úgy döntött, imára szólítja fel a társait. Senki sem ellenkezett. Miután minden reményük odaveszett, a kemény, önállósághoz szokott matrózok csapata már csak egyetlen helyre fordulhatott. Összekapaszkodtak, és hangos kiáltással könyörögtek, hogy Isten lépjen közbe.
Amikor az utolsó ember is befejezte az imádságot Tex fölnézett.
- Egy rúd! - kiáltott.
Egy rúd függőlegesen állt ki a vízből. Halász-bójának, vagy valami hasonló jelzésnek tűnt. Ha el tudnak jutni addig, érvelt Tex, valaki majd csak jön, hogy ellenőrizze a bóját, és rájuk talál. Ha más nem, legalább azoknak tud segítséget nyújtani, akiknek már fogy a levegő a tömlőjükből. Minden erejüket összeszedve kapálództak a hullámokkal harcolva a rúd felé.
Hirtelen a rúd gyorsan elkezdett feléjük közeledni. A hat ember lenyűgözve és kissé zavarodottan abbahagyta a kapálózást.
Pár pillanattal később hatalmas süvítést hallottak, és úgy érezték, mintha valami kiszippantaná alóluk az óceánt. Ugyanabban egy óriás emelkedett ki a mélységből. Egy atom tengeralattjáró volt.
Kinyílt az ajtaja, és a tengeralattjáró kapitánya kilépett a megfigyelő fedélzetre, miközben a vízben levő férfiak vadul kiabáltak.
Megmenekültek!
A fedélzet alatt összebújó 6 kimerült túlélő forró levest szürcsölve, ámulattal hallgatta, amint a kapitány közölte, hogy a kapott parancs alapján tilos volt bárhol a felszínre emelkednie Pearl Harborig, és ezért a tettéért fegyelmi eljárásra számíthat.
- Csakhogy - tette hozzá halkan - egy ellenállhatatlan erő arra késztetett, hogy menjek a felszínre. Nem tudom megmagyarázni. Valami azt mondta nekem, hogy hozzam fel a tengeralattjárót, ott és akkor. Megtettem... És ott voltak önök!
Ez az igaz történek csak egy példa arra, hogyan válaszol Isten az imádságainkra. Időnként Isten nyilvánvalóan és látványosan avatkozik be az életünkbe. Máskor viszont halkan végzi bennünk a munkáját, és arra kér, hogy bízzunk abban, hogy ő mindent a kezében tart - még akkor is, amikor a dogok nem úgy alakulnak, ahogy vártuk.
Biztosak lehetünk abban, hogy Isten hűséges. Ő meghallgatja az imáinkat, és válaszol rájuk!
"Kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen" (Jn 16,24)
Forrás: Wayne Rice: Fején a szöget 4., 140-143.o.