Engedelmes - Egy imameghallgatás

Egy kaliforniai középiskola diákjai három hónapon keresztül készültek arra, hogy a húsvéti szünidőre Mexikóba utazzanak, hogy ott segítsenek a szegényeken. Imádkoztak Istenhez, hogy használja őket csodálatos módon. Nagy várakozással a szívükben el is utaztak egy Mexikó melletti kis gyülekezethez.

Amikor vasárnap reggel megérkeztek a kis faluba, azt látták, hogy a templom, ahol szolgálni akartak, csúnyán leégett. A tető beszakadt, már csak a négy fal állt. Óvatosan léptek be az épület maradványai közé, ahonnan egy éneket hallottak felcsendülni spanyolul. Egy elcsigázott, csüggedt lelkész és kilenc gyülekezeti tagja, akik éppen délelőtti istentiszteletük közepénél tartottak, zavart tekintettel fogadta őket. Nyilvánvaló volt, hogy nem érkezett meg hozzájuk az a levél, amelyben a csoport a szolgálati szándékát jelezte, így aztán fogalmuk sem volt róla, hogy a

csoport eljön, hogy velük töltse ezt a hetet.

Az ének után a lelkész megszakította az istentiszteletet, hátrament a középiskolás diákokból álló csoporthoz, és azt kérdezte tőlük: "Qué pasa?" (amit a csoport így értelmezett: "Ugyan mi a csodát kerestek ti, gazdag fehér gyerekek, itt, a mi templomunkban?").

Hosszas hallgatás után az egyik tanuló megszólalt:

- Keresztyén fiatalok vagyunk, és azért jöttünk ide, hogy szolgáljunk.

Amikor a lelkész ezt meghallotta, a szeme megtelt könnyel.

- Három hónappal ezelőtt valakik a faluból felgyújtották a templomunkat - magyarázta. - Azóta imádkozunk, hogy Isten küldjön segítséget, de már feladtuk a reményt, hogy valaha is jön segítség. Dicsőség Istennek!

A harmincöt tanuló döbbent csendben állt. Sokszor hallották már, hogy Isten használni akarja őket, és most életükben először meg is tapasztalhatták. Csodálkozásában az egyik tanuló odafordult egy másikhoz, és azt mondta:

- Ezt nem tudom elhinni. Imameghallgatássá lettünk! 

 (Wayne Rice: Fején a szöget, 24)

" .... engedelmeskedjenek a hit által az ő nevének dicsőségére" (Róma 1, 5)

Az, amit engedelmességnek tudunk látni, annak a mélye az emberi szívben, az a bizalom. Tulajdonképpen az engedelmesség kérdése valójában bizalmi kérdés. Bizalmi kérdés, és az egész evangélium újból és újból hozza azokat a helyzeteket, ahogyan Jézus kér valamit, sőt kérlel, sőt azt mondja, hogy "Mit szeretnél?", vagy "Mit akarsz, mi a vágyad?" Tulajdonképpen az ember az, aki ezekre, mint mondjuk ... hogy egyet kiragadjak, mikor azt mondja. "Te Péter! Menjünk már el, halásszunk egyet itt napközben!" És akkor erre Péter azt mondja "Hát, szerintem ez nagy botorság. De a te szavadra kivetem a hálót." Azt látjuk, hogy ezt nézhetjük engedelmességnek, és nézhetjük bizalomnak. Minél inkább erősödik az, hogy "a te szavadra, hát neked megcsinálom, érted megcsinálom", vagy "veled együtt megcsinálom", vagy "együtt miért ne csinálhatnánk meg?", annál inkább látjuk, hogy ami kívülről engedelmesség, belülről egy kapcsolat, egy kölcsönösség, és mellérendeltség, amit a bizalom táplál.

(Pá Ferenc)