Én és a sárkányaim

A bizonytalanság érzését nagyon nehéz átélni, hiszen egyik napról a másikra fordult fel körülöttünk a világ. Nem szabad iskolába menni. Nem szabad boltba menni. Nem szabad a nagyszülőkhöz menni. Nem szabad a játszótérre menni. Takarni kell magunkat - az arcunkat. Távol kell lenni. Nem láthatjuk egymás mosolyát. Nem találkozhatunk a barátainkkal. Nem egy napig vagy két napig - hanem hetekig. Mindenhol bizonytalanság és magány. És nem tudjuk, hogy mindez meddig tart, és hányszor ismétlődik meg..

Amikor télen egyik napról a másikra hatalmas hó esik és megbénítja a forgalmat, leállítja az életet - tudunk örülni neki, mert tudjuk, hogy amint olvad kicsit a hó, visszaáll az életünk is. Tudjuk, hogy van ilyen. Tudjuk, hogy előfordulhat - tudjuk hogy kell vele megküzdeni. Most azonban - ebben a pandémiában - nem tudjuk, hogy a mikor olvad el a hó! Nem tudjuk, hogy kell megküzdeni, mert ilyen még a mi történelmünkben még nem volt. A mi szüleink erre nem készítettek fel minket. Mindenki kísérletezik, próbálkozik, igyekszik. De ez még egy járatlan út.

A tündérmesék nem arra tanítják meg a gyerekeket, hogy léteznek sárkányok; a gyerekek ezt már tudják. A mesékből azt tanulják meg, hogy a sárkányokat meg lehet ölni. 

(Chesterton)

Ez a mi feladatunk felnőtteknek - megtanítani a gyerekeket, hogy sárkányölők tudnak lenni. Vannak rá példáink, hogy hogyan, amiket érdemes előhozni. Régen voltak hősök, régen voltak példaképek. Sajnos egyre inkább már csak szuperhősök vannak. Pedig amire szüksége van a gyerekeknek, azok példaképek - akik valósággal megküzdöttek a maguk korában, a saját kihívásaikban. Őáltaluk megtanulható az hogy a sárkányok megölhetőek!

"Mindeddig megsegített minket az Úr!" (1Sám 7,12)

"... ha Isten segít, a falon is átugrom" Zsoltárok 18,30b

Tapolyai Emőke