Én és a sárkányaim
A bizonytalanság érzését nagyon nehéz átélni, hiszen egyik napról a másikra fordult fel körülöttünk a világ. Nem szabad iskolába menni. Nem szabad boltba menni. Nem szabad a nagyszülőkhöz menni. Nem szabad a játszótérre menni. Takarni kell magunkat - az arcunkat. Távol kell lenni. Nem láthatjuk egymás mosolyát. Nem találkozhatunk a barátainkkal. Nem egy napig vagy két napig - hanem hetekig. Mindenhol bizonytalanság és magány. És nem tudjuk, hogy mindez meddig tart, és hányszor ismétlődik meg..
Amikor télen egyik napról a másikra hatalmas hó esik és megbénítja a forgalmat, leállítja az életet - tudunk örülni neki, mert tudjuk, hogy amint olvad kicsit a hó, visszaáll az életünk is. Tudjuk, hogy van ilyen. Tudjuk, hogy előfordulhat - tudjuk hogy kell vele megküzdeni. Most azonban - ebben a pandémiában - nem tudjuk, hogy a mikor olvad el a hó! Nem tudjuk, hogy kell megküzdeni, mert ilyen még a mi történelmünkben még nem volt. A mi szüleink erre nem készítettek fel minket. Mindenki kísérletezik, próbálkozik, igyekszik. De ez még egy járatlan út.
A tündérmesék nem arra tanítják meg a gyerekeket, hogy léteznek sárkányok; a gyerekek ezt már tudják. A mesékből azt tanulják meg, hogy a sárkányokat meg lehet ölni.
(Chesterton)
Ez a mi feladatunk felnőtteknek -
megtanítani a gyerekeket, hogy sárkányölők tudnak lenni. Vannak rá példáink,
hogy hogyan, amiket érdemes előhozni. Régen voltak hősök, régen voltak
példaképek. Sajnos egyre inkább már csak szuperhősök vannak. Pedig amire
szüksége van a gyerekeknek, azok példaképek - akik valósággal megküzdöttek a maguk
korában, a saját kihívásaikban. Őáltaluk megtanulható az hogy a sárkányok
megölhetőek!
"Mindeddig megsegített minket az Úr!" (1Sám 7,12)
"... ha Isten segít, a falon is átugrom" Zsoltárok 18,30b

Tapolyai Emőke