Csendszerető - Megsebzett lelkek

2020.10.20

Egy pszichológiai jelenségekkel foglalkozó kutató egy alkalommal felkért 10 önkéntest, hogy vegyenek részt egy kísérletben, amelynek a "HEG tanulmány" nevet adta. Az önkéntesek 10 különálló fülkében foglaltak helyet. A fülkében nem volt tükör. A tanulmányban azt vizsgálták, hogyan reagálnak az emberek, ha olyasvalakivel találkoznak, akiknek valamilyen fizikai deformációja van, például egy visszataszító heg az arcán.

A kutató profi, hollywoodi smink trükkök segítségével hátborzongató és véres sebeket helyezett az önkéntesek bal arcára. Egy kis tükör segítségével mindegyiküknek megmutatta a "friss" sebeket majd eltette a tükröt.

Utolsó lépésként a kutató minden kis fülkében azt mondta a résztvevőknek, hogy egy speciális púderrel kell bevonni a dérüléseket, nehogy véletlenül elkenődjön rajtuk a festék. Valójában azonban egy törlőkendő segítségével nyom nélkül eltávolította a frissen felhelyezett sebeket. Mivel a szobákban nem volt tükör, a vizsgálat alanyai továbbra is meg voltak győződve arról, hogy rémesen festenek a sebekkel az arcukon. Ezt követően az önkénteseknek valódi orvosi rendelőkben kellett helyet foglalniuk. Azt az utasítást kapták, hogy figyeljék meg, hogyan reagálnak mások eltorzult külsejükre.

A meghatározott idő elteltével valamennyien visszatértek és tapasztalataik ugyanazok voltak. Mindannyian úgy érezték, hogy az emberek durvábban ridegebben viszonyultak hozzájuk és egyfolytában az arcukon lévő "sebet" bámulták.

Ha testi vagy egyéb hiányosságainkra túlságosan nagy figyelmet fordítunk, gyakran azt feltételezzük, hogy ezek a hibák mások számára is ugyanúgy láthatóak. A valóság azonban az, hogy mások többnyire észre sem veszik azt, amit mi olyan feltűnőnek gondoltunk, de mivel állandóan szorongásban élünk emiatt, előbb utóbb úgy viszonyulunk másokhoz, mintha ők is elutasítóan viselkednének velünk. Ez nagyon megterheli a kapcsolatainkat.

A helyes önértékeléshez szükséges, hogy Isten előtt elcsendesedjünk - és Isten szemével lássuk magunkat! Ő, aki megalkotott bennünket, úgy tekint ránk, mint gyermekeire. Ha szánunk időt arra, hogy meghalljuk Isten hangját, amint elmondja nekünk, hogy kik is vagyunk valójában, akkor sokkal kevésbé fog zavarni az, hogy mit gondolnak rólunk mások! "Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!" (Zsolt 46,11)

Forrás: Wayne Rice: Fején a szöget 3., 128-129.o.

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el