Csendszerető - Áramszünet

2020.10.22

Még mindig élénken él sokak emlékezetében az az óriási áramszünet, ami Északkelet-Amerika nagy részét érintette 1965 novemberében. Délután 5.18-kor New York városa sötétbe borult, ahogyan az állam nagy része is. Az érintett terület csaknem 80000 négyzetmérföldnyi volt, és hét állam legnagyobb részére kiterjedt, valamint Kanada Ontario tartományára is. Nehéz volt megállapítani, hogy az egyik generátor adott rossz frekvenciájú áramot, vagy az áramszolgáltató egyik alkalmazottja kapcsolt félre egy kapcsolót.

Mindenesetre a New York-ban és környékén élő sok millió ember hamar rájött, hogy elektromosság nélkül maradt. A fények kihunytak, az áram elment, és sokan egész éjszakára bennragadtak valamelyik metróállomáson, liftben, vagy a Keleti folyó alatti alagutak egyikében.

Az áramkimaradás miatt körülbelül 200 gép maradt a levegőben New York Kennedy nemzetközi repülőtere fölött. Át kellett irányítani őket más államok repülőtereire, ahol égtek a kifutópályák fényei. A némely területeken 13 óra hosszáig is eltartó áramszünet következtében fellépő üzleti veszteség becsült mértéke elérte a 100 millió dollárt. Egy autógumi-cégnél például 50000 dollár értékű gumi ment tönkre, mivel a kritikus vulkanizálási folyamat kellős közepén ment el az áram. Egy autógyártónak 50 motort kellett kihajítania, mert a nagy teljesítményű fúrók lefagytak a dugattyúlyukak fúrása közben. Csak New York pékségei 300000-es kenyérveszteségről számoltak be, mivel a kenyerek tönkrementek az áramkimaradás miatt.

Összességében a modern civilizáció, ahogy akkoriban ismerték az amerikaiak és kanadaiak, csikorogva lefékezett azon a novemberi estén, mivel kimaradt az áramszolgáltatás, amitől függtek.

Jöjjetek velem, csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé! (Márk 6,31)

Pihenjetek meg, csendesedjetek el kissé! Az eredeti szó ezt jelenti: tarts szünetet, pihenőt, nyugodj meg a folyamatosan lüktető hatásoktól. Isten, aki teremtett minket, tudja, hogy milyen nagy szükségünk van erre!

A keresztyéneknek is van egy áramforrásuk, amitől teljes mértékben függnek. A Jn 16,8-15 rámutat, a Szentlélek a mi áramforrásunk. A Szentlélek az, aki vezet, irányít és erővel ruház fel bennünket. Ha azonban megszakítjuk az áramkört, ha nem szakítunk időt a csendességre, az imádságra - ha állandóan pörgünk és zajban tartjuk magunkat, akkor lemerülünk, tönkremegyünk. Ahogy a New York-iak a Keleti folyó alatti sötét alagutakban és a sötét aluljárókban tapogatóztak az addig átélt legnagyobb áramkimaradás idején, az a keresztyén is, aki visszafojtja a Szentlélek erejét az életében, aki hanyagolja a Jézussal való találkozásokat, lelki erőtlenségben jár. Viszont az 1965-ös áramszünet áldozataival szemben nekünk nem kell arra várnunk, hogy valaki más visszakapcsolja az áramot. Csupán annyit kell tennünk, hogy leborulunk és csendben megállunk Isten előtt.

  • Mit tesz veled a csend? Mit csinálsz a csendben? Szereted a csendet?
  • Használtad már a csendet arra, hogy Istennel beszélgess? Mit tud adni a Vele eltöltött csend?

Menjünk oda, ahol Ő is ott van, ahol Ő akar lecsendesíteni és megújítani! Jézus erre hív: Gyertek velem! Ő velünk szeretne lenni és velünk elcsendesedni! Mit válaszolsz a hívására? Te is jössz?

Forrás: Wayne Rice, Somogyiné Ficsor Krisztina

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el