Arimátriai József

Amikor beesteledett, eljött egy Arimátiából való gazdag ember, név szerint József, aki maga is tanítványa volt Jézusnak. Elment Pilátushoz, és elkérte Jézus holttestét. Akkor Pilátus megparancsolta, hogy adják ki neki. (Máté 27, 57-58)

Ez az az igeszakasz a Bibliában, amit mindig olyan gyorsan olvastam el, aminek nem nagyon tulajdonítottam jelentőséget. Pedig arimátriai Józseftől mindannyian tanulhatunk, hiszen olyan időben vállalta hitét, amikor mindenki más csak elbújt vagy elfutott. Arimátriai József jómódú, igaz és nagyon tekintélyes, megbecsült ember volt az evangéliumok szerint: a Jézust elítélő főtanács tagja, aki nem értett egyet a főtanács határozatával és magával az eljárással sem, mert ő maga is Jézus tanítványa volt. János evangéliumából megtudjuk, hogy azért volt Jézus titkos tanítványa, mert félt a zsidóktól. S ez a félelem csak néma lázadásra volt elegendő. Csak tétlen szemlélésére az eseményeknek. Amikor azonban Jézus meghalt és mindenki elhagyta őt - tudta: itt van az ő ideje.

A 13. században élt egy III. Raynold nevű herceg, aki nagyon el volt hízva. Kövér volt. Harcba keveredett a testvérével, Edwarddal, aki hamarosan le is győzte őt. Edward épített a kastélyban neki egy szobát, amin nagyon sok ablak volt, és egy kilincs nélküli ajtó. Azt a feltételt szabta, hogy ha Raynold kiszabadul a szobából, visszakapja a szabadságát és a királyságát. Igen ám, de ahhoz, hogy kiszabaduljon, le kellett volna fogynia. Ezt a testvére is tudta, aki napjában háromszor finomabbnál finomabb falatokat küldött be a szobába. Raynold így saját kívánságának lett a foglya. Szeretett volna szabad lenni, de vágyain nem tudott úrrá lenni.

Sokszor vagyunk ezzel mi is így. Elérkezünk oda, hogy szeretnénk szabadok lenni, minden vágyunk ez, de amikor áldozatot is kell hozni ezért, akkor visszahátrálunk, és nem lépünk ennek érdekében. Szeretnénk szabadok lenni lelki értelemben. De valahogy, amikor választanunk kell, kiderül, hogy más dolgokra sokszor jobban vágyunk, mint Jézusra.

Jézus meghalt a golgotai kereszten. A tanítványok elbújtak, s csupán néhány asszony és János maradtak ott a keresztnél, s nézték végig szenvedéseit. És akkor egy idegen ember: arimátriai József, kilép a rejtőzködésből, és úrrá lesz vágyain és igenis felvállalja, hogy ő szereti Jézust. Arimátriai József döntő lépést tesz. Vágya túlragyog földi kincsein, túlragyog az emberi megbecsülésen, nem érdekli semmi más csak Jézus - Jézus testét akarja!! Elmegy hát Pilátushoz, és ott KÉRTE, KÖVETELTE, KÖNYÖRGÖTT Jézus testéért. Őszinte, mély vágya volt iránta. Olyan mély vágy, hogy már nem a maga elismertségével törődött, hanem felvállalta, hogy ő is Jézus tanítványa, akkor, amikor senki más nem vállalta ezt fel. Könyörgött, rimánkodott érte. Akarta Jézust, akarta őt. Olyannyira akarta, hogy mindent kockáztatott érte.

Te mennyire akarod Jézust?? Mennyire fontos neked? Jákób, amikor a Jabbók gázlónál rájött, hogy kivel küzdött egész este, nem akarta elengedni. Kétségbeesve megragadta és úgy kiáltotta: nem engedlek el, amíg meg nem áldasz engem! Mennyire fontos nekünk Krisztus ügye? Meddig megyünk mi el? Mennyire vágyunk a szabadság után? Mennyit kockáztatsz?

"Koldusként róttam a falut, ajtóról ajtóra járva kéregettem. Hirtelen, felsejlő álomként jelent meg az utca végén az aranyhintód. Izgatottan találgattam, ki ülhet benne? A királyok királya? És ébredezni kezdett bennem a remény. Véget érnek most majd nehéz napjaim, olyan alamizsnát adsz, amely egy életre jólétre változtatja nyomorúságomat...

És akkor megállítottad mellettem a kocsit. Rám tekintettél, arcodon mosollyal szálltál ki. Éreztem, maga a boldogság közeledik felém. De te kinyújtottad a kezed és azt kérdezted:

-Mit ajándékozol nekem?

Micsoda királyi tréfa, gondoltam, egy koldustól koldulni?! Zavarba jöttem, tétován álldogáltam előtted, aztán belekotortam a tarisznyámba, és az egyik rizsszemet a markodba tettem. Mily leírhatatlan volt a csodálkozásom, amikor este, tarisznyámat kiürítve a sok kacat között ráleltem arra a rizsszemre: színarannyá változott. Keserű sírásra fakadtam, és kimondhatatlanul sajnáltam, hogy nem volt elég bátorságom mindenemet Neked adni..."

(Rabindranath Tagore - Az arany rizsszem)

ELMENT Pilátushoz, s ezzel szembenézett minden következménnyel. Ehhez bizony bátorság kellett. Saját társadalmi helyzetét, családja jólétét kockáztatta. Nem fogadta el a nemet. Nem fogadta el az akadályokat. Az akkori római szokásjog értelmében a testnek a kereszten kellett volna maradni, hogy a varjak egyék majd meg, tépjék szét. A zsidó szokásjog értelmében pedig ugyan le lehetett venni a testet a keresztről, de szemétdombra kellett volna dobni. Azonban Istennek terve volt Jézus testével. Még szüksége volt rá, hogy a nagy csodát véghez tudja vinni. Csodát akart tenni vele. József pedig ment, és tette Isten akaratát. Pilátus pedig kiadta neki!

Lukács leírása szerint arimátriai József maga vette le Jézust a keresztről. Ahogy levette és fogta a testét - tisztogatta és lemosta a vért, a piszkot róla. Kivette a szögeket a kezeiből és a lábaiból. Tiszta gyolcsba öltöztette a testét. Milyen meghitt pillanat. Milyen bensőséges a kapcsolat közöttük. Milyen mély és valós a találkozás. Emlékszel még a Krisztussal való találkozásodra? Emlékszel milyen volt? Pál apostol nagyon sokszor elmondja leveleiben a Krisztussal való találkozását. Nagyon sokszor beszél róla, mivel ez egy olyan eseménye volt az ő életének, ami örökre megváltoztatta őt. Te emlékszel erre a találkozásra?

Olyan furcsa, hogy ezekről a találkozásokról olyan keveset ír a Biblia. Olvassuk az Ószövetség lapjain: Énók Istennel járt, olvassuk, hogy Keresztelő János Jézussal együtt munkálkodott egy ideig - mégis ezekről a meghitt együttlétekről, az itt történt mély beszélgetésekről nem ír a Biblia. Vajon miért? - kérdezhetnénk. Azért, mert Isten azt mondja mindannyiunknak, ha tudni akarod, ha kíváncsi vagy, akkor gyere és tapasztald meg magad! Meg lehet tapasztalni, közel lehet kerülni hozzá!

József helyet készített Jézusnak! És nem is akárhol, hanem a saját sírboltjában! Vajon ki adná oda a saját sírját, mert ahogyan fontos azt tudnunk, hogy ezen a földön van helyünk: egy ház, ahol lakhatunk, úgy azt is fontos tudnunk, hogyha meghalunk, akkor is van helyünk. De József nem ezen gondolkodik. Nem azon elmélkedik mi lesz vele, hanem eljön az a pillanat életében, amikor József számára Jézus fontosabb lesz, mint önmaga. Itt ér el József bizonyságtétele a legmélyebb pontjára.

Számodra fontosabb-e Jézus, mint önmagad, mint a saját sorsod, terveid; fontosabb-e róla, az ő ügyéről gondoskodni, mint magadról? Mit hozol, mit adsz neki - csupán egy rizsszemet, vagy mindent, amid van?!

József, aki eddig a háttérből figyelte az eseményeket, aki félt - az most odamegy Pilátushoz: kockáztatja az életét, a méltóságát, és kikéri Jézus testét. Isten jelenlétében bátorságot nyer, bátorságot kap.

"Néki minden lett Jézus, ki megváltotta Őt, 

De nem értették meg, bolondnak nevezték őt!"

Ha Isten jelenlétébe kerülünk a mi életünkben is történik valami, valami, amit nem tudunk megmagyarázni, amit nem tudtunk azelőtt megtenni - hirtelen lesz erőnk; amit nem mertünk megtenni - hirtelen megmerjük tenni. Történik valami bennünk, velünk Isten jelenlétében, amitől megváltozunk. Ez az a csoda, aminek átélésére hív ma Isten bennünket. Ámen.

Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett - a gyalázattal nem törődve - vállalta a keresztet, és Isten trónjának a jobbjára ült. (Zsidók 12,2)