2021. augusztusban olvastam

Ebben a hónapban az alábbi olvasmányok, könyvek szegődtek mellém utamon:

Kiss Nikoletta: Régmúlt napok fénye volt azt első könyvem augusztusban. Ebben a könyvben az írónő három generáció női alakjainak (Rebeka, Edit és Anna) életét, transzgenerációs mintáit, örökölt sorsát jeleníti meg, amik mind a szerelem megélésében, mind a döntéseikben mélyen meghúzódva van jelen a kibontakozó cselekményfolyamban. Több idősíkon fut a történet, egyrészt 2017-ben, másrészt 1949-1956 idejében, mely korszakot meglepő történelmi hűséggel és pontossággal tár fel előttünk a magyar, de 6 éves kora óta Berlinben, majd Bécsben élő írónő. A regény nem az a klasszikus romantikus történet nagyon sok emberi van benne - és volt egy mondat is, amit feljegyeztem magamnak: "A boldogság, Anna, nem feltűnő, nem kitörő. Olyan egyszerű, mint egy gesztus vagy egy mosoly. Mint az ujjaid között átpergő víz. Annak idején még nem tudtam." Vajon mi észrevesszük életünk történéseiben, mikor is vagyunk, voltunk boldogok?

Ezután Tisza Kata: A legjobb hely a városban te vagy c. verseskötetét olvastam el, ami tökéletesen rezonált Kiss Nikoletta könyvében megfogalmazott érzésekre és sorsokra, mintegy kiegészítve azt. Terápiás versek ezek, és valóban ez a kötet terápia a léleknek, főleg válás vagy reménytelen szerelem feldolgozásban. Férfi és nő ezerféle kapcsolódásának a tárháza.

vannak szerelmek/amikben/kimegy belőled/az élet/elfogy a véred/napról napra/egyre örömtelenebb leszek/és nem érted/ha ez szerelem/miért haldokolsz tőle/eljön hát a nap/amikor tenni kell/egy nyelvi különbséget/mit nevezünk szerelemnek/és mit mérgezésnek

A hónap könyve, Laura Barnett: Variációk egy párra c. kötete következett. Vannak könyvek, amiket nem lehet mindig elolvasni, vagy úgy is mondhatnám, amikre meg kell érni. Számomra ez egy ilyen mű. És nem feltétlenül az évek számát jelenti az érés, sokkal inkább a magasságok és mélységek, a könnyek és a csendes csodák váltakozó hullámait értem ez alatt. Egyszer ugyanis már én elkezdte ezt a könyvet olvasni, és egyáltalán nem tetszett... de az eltelt évek kellettek ahhoz, hogy meg tudja érinteni a könyv a lelkemet. A Mi lett volna ha... kérdései köré sok egyéb is épül. Hűségesnek maradni, vagy félrelépni? Meddig hozunk áldozatot a gyermekeinkre hivatkozva? Hogyan hat a válás a gyermekeinkre? Hányszor adatik meg a boldogság? Lehet-e tisztelettel bánni a másikkal, ha olyan fájdalmat okozott, ami kettéhasított egykor legbelül? Egy pár, három variáns, közel 60 év.

Elizabeth Gilbert: Ízek imák szerelmek. Nos, ez az a könyv, amit ne diéta mellett olvass... azt hiszem kívánom a pizzát és az összes olaszos ételt. A filmet láttam és mivel annyian írták, hogy a könyv mennyivel jobb, így úgy éreztem, most engem hív ez a kötet, és valóban. Önéletrajzi mű, mely a szerző saját válás utáni felépülését, külső és belső utazását tárja elénk. Sok-sok aláhúzott mondatom van a könyvben, amit újra és újra előveszek majd... de egyet hadd írjak ide is...

Itt vagyok. Szeretlek. Azt sem bánom, ha végigbőgöd az egész éjszakát, én itt leszek melletted. ... Nem tudsz olyasmit tenni, ami megölné a szeretetem. Életed utolsó pillanatáig oltalmazni foglak, sőt még a halálod után is megvédelek. Erősebb vagyok a Depressziónál, bátrabb a Magánynál; én soha nem múlok el.

Az életben vannak olyan szakaszok, amikor erőtlenül esünk össze, és nem bírjuk tovább. Ez a könyv azt tanította nekem, hogy meg lehet állni! Hagyhatok időt a lelkemnek és ha nem is jutok el Olaszországba, Indiába vagy Balira, de a lelki utazást nem szabad megspórolni - különben ugyanazokat a hibákat újra és újra el fogom követni! Kell a csend, mert a belső csendben tisztul a kép, hallod meg a saját hangod és itt lelsz rá Istenre is - a legfőbb társra. Ha a helyeden vagy, és jó sorrendet állítottál fel, minden ráadásul megadatik!

Amikor az ember sötét időket él át, és találkozik egy halvány reménysugárral, akkor muszáj hogy a bokájánál fogva, szorosan ragadja meg azt a sugarat, és mindaddig el se engedje, amíg az ki nem húzza a posványból - és ez nem önzés, ez kötelesség. Életet kaptál; kötelességed (és mint emberi lény, jogod is), hogy találj valami szépséget ebben az életben, nem számít, milyen csekélységről van szó.

Tóth Krisztina: Bálnadal kötetére egy itteni ajánlás hatására lettem figyelmes, és nagyon vártam ezeket a fantasztikus prózákat, verseket és haikukat - de számomra nem érte el a kívánt és vágyott hatást. Lehet rossz időben, nem a megfelelő életszakaszban olvastam. Majd később még megpróbálom. Hátha...

Bethany Webster: Anyaseb c. könyve nagyon megosztó volt a számomra. Nem vagyok feminista, és bennem minden olyan könyv, ami a patriarchális kultúrára vezet le minden női sebzettséget, nos, számomra egyoldalú, és emiatt nem tud belső igazsággá válni. Emiatt, mikor valaki kérdezte a Nincs időm olvasni kihívás faceboook csoportjában, hogy ajánlom-e, nos egyszer azt mondtam igen, aztán azt, hogy nem, aztán megint jött egy rész, ami nagyon jó volt... és így volt bennem végig. Számomra a könyv értékét az adta meg, hogy saját élménnyel dolgozik, és volt például egy fejezet, amiben leírva láttam a saját belső világom, és érzéseim. Viszont én a 13. fejezetnél elvesztettem a türelmem, és nem tudtam, csak nagyon felületesen végigolvasni már... Lehet ezt megint "a patriarchális kultúra a mindennek az oka" teória váltotta ki belőlem. Ne értsetek félre! Nyilván, főleg most az Afgán helyzetért aggódva, sokmindent meghatároz a társadalmi berendezkedés, de ahogy egy családban minden testvér más és más, ez alapján úgy gondolom, hogy nem ez az egyetlen oka az anyaseb kialakulásának! Számomra ugyan sok felismerést hozott a könyv, és lettek (nem is kevés) aláhúzott mondataim benne, de nem ez lesz a kedvencem ebben a témában! Nagyon fontos viszont, hogy a könyv maga felhívja a figyelmet arra, hogy szakember segítségét kell kérni, és hogy ez egy élethosszig tartó utazás lesz, amihez nem kis bátorság és kitartás szükséges. A könyv előnye még, hogy a részek végén segítő kérdések segítik a személyes belső találkozást belső gyermekünkkel, és az, hogy megengedi számunkra, hogy türelmesek legyünk önmagunkkal. 

Ashley Audrain: A szív sötétje

"Nem az a célom, hogy olyan légy, mint én. Csak... nem tudom, hogyan tudnálak megtanítani arra, hogy más legyél." (380)

Egy thriller, ami megfog és nem ereszt. Annyi 'reklámot' hallottam már ezzel a könyvvel kapcsolatban, hogy valahol a kezdetektől kezdve sejtettem, mi is lesz a végkifejlete a történetnek...

A történet olvasása közben tehetetlenség érzés tört fel belőlem. A mű hangvétele olyan, mintha nekem mesélte volna el Blythe családi múltját és élete eseményeit, megérzéseit, sejtelmeit, érzéseit, de én magam nem szólhattam bele. Mintha ott húzódott volna egy áthatolhatatlan üvegfal közöttünk, ami láttatni enged, de tenni nem. Nem ölelhettem meg, nem vigasztalhattam, nem mondhattam neki semmi megnyugtatót vagy biztatót... és nemcsak én hagytam magára a Blythe-t, hanem mindenki, aki e történetnek a szereplője volt akár a múltban, akár a jelenben.

Tetszett? Nem tetszett? Nem tudom..., de azt igen, hogy berántott, és nem tudtam felállni mellőle. Ez a könyv megmutatta, mennyire fontos szerepe van az empátiának, és annak, hogy milyen szavakat mondunk vagy nem mondunk ki nehéz helyzetekben. Sok kérdés merül fel a könyv olvasása kapcsán, azonban inkább érintődnek, felvetődnek ezek a kérdések, választ mintha nem is akarna adni az írónő. Mint amikor csak megpiszkáljuk kicsit a víz felszínét remélve, hogy nem kavar fel túl sok salakot a meder aljáról... Vajon hol van az örökölt traumák, családi mintázatok és a személyes felelősség közötti határ? Hogyan hatja át a kapcsolatainkat a megfelelési vágy, és azok az elvárások, amiket a média áraszt felénk? Hogyan dolgozható fel a veszteség, a trauma, a gyász vagy a válás fájdalma? Milyen hiedelmekkel tompítjuk észlelésünket, hogy ne lássuk meg, ami nyilvánvaló? És egyáltalán tud-e szeretni, szeretetet adni az, aki soha nem tapasztalt szeretetet? Hol van a határ őrület és normalitás között?Nos, nem vagy könnyű helyzetben, mert a válaszokat neked kell megadnod...

A változás lassan megy végbe, apró, alig észrevehető lépésekkel halad a maga útján. Az ember nem tulajdonít neki jelentőséget, minek is tenné, hiszen éppen a kedvenc zenéje szól, és a napfény bekacsint a hálószoba ablakán." (247)

Lukács Liza: A éhes lélek gyógyítása

Kicsit csalok most, mert ez a könyv azért került augusztusra, mert most fejezetem be, de még májusban kezdtem el... Nem azért, mert olyan hosszú lett volna. Nem azért mert olyan nehéz olvasmány lett volna... Hanem, mert valami miatt így volt rá a lelkemnek szüksége. Májusban kicsit mélyponton voltam, és bizonyos dolgok, amiket itt nem részleteznék, erősen mutatták már, hogy itt életmódváltás, és változtatás szükséges bizonyos dolgokban, de Pató Pál úr módjára, mindig halogattam a kezdés időpontját, és sokat használtam a "majd holnap" szópárt. Aztán eljött egy reggel, mikor szembesítettem magam, illetve az érzeteim, hogy meddig akarom még ezt így csinálni - így a "majd holnap" szópárt felváltotta a MA szócska! Elővettem a régebben dietetikus által összeállított diétámat, és levettem a polcról Lukács Liza könyvét, és belevágtam...

Tudom nem rólam akartok olvasni, hanem a könyvről, de a könyv hihetetlen tudatossá tette az életemet! Az, hogy felvállaltam az étkezésbeli szokásaim, és megláttam mennyi éhség húzódik meg a stresszevéseim mögött, rengeteg más helyen is elindított apró változásokat. Az, hogy meg tudtam húzni egy helyen a határaimat, az életem más területére is kihatott. Kézzelfoghatóvá vált az életemben a könyv egyik többször is hangsúlyozott mondata: "ha egy ember elkezd gyógyulni vagy pozitív irányba változni, akkor az élete más területein is rá fog ismerni a nem megfelelően működő folyamatokra, kapcsolatokra".

Érdekes a könyv alcíme is már - Túlsúly, evészavarok és kapcsolati problémák. Az az érzékenység és tisztelet, de mondhatom szeretetnek is,ahogy Lukács Liza kifejti előttünk ezt a témát számomra nagyon előrevivő volt. Hiszen valóban sokmindenre éhezünk, amit evéssel vagy épp evésmegvonással próbálunk rendezni, holott kicsit pszichológiailag kellene mögé nézni. Éhezünk az ingerekre, az elismerésre, a kapcsolódásra, az intimitásra, a cselekvésre, a rendezettségre, a produktivitásra és a szeretetre. De mivel mindig csak a látványos dolgokat vesszük észre, és a külsővel foglalkozunk - elmegyünk amellett a tény mellett, hogy miért ismétlődnek folyton mondjuk a kapcsolati mintázataink... (de mást is írhattam volna).

Tudom, nem magamról, hanem a könyvről... de nekem -12kg-ot és sok belső átalakulást adott a könyv ebben a 4 hónapban! Nem érzem megvonásnak és szenvedésnek sem a diétámat, amit eddig 2 hét után mindig abbahagytam, és egyre inkább javul a belső/külső képem is magamról. Felismerem mikor mire vágyom, és már nem próbálom az evéssel elfedni, hanem meg tudom fogalmazni.

Azt is tudom, hogy önismereti utam nem májusban kezdődött! És nem augusztusban ér véget! Sok folyamat van mögöttem és van még előttem. De mindenkinek nagyon nagy szeretettel ajánlom ezt a könyvet, aki nemcsak külsőleg, hanem belsőleg is változni szeretne!

"A szeretet elengedhetetlen összetevője a FIGYELEM. Szent Ágoston szerint nem lehet valakit úgy szeretni, hogy nem ismerem, és nem lehet valakit megismerni, akit nem szeretek. Tehát a szeretet és az ismeret nagyon szoros kapcsolatban áll egymással - márpedig lehetetlen megismerni valakit, hogy nem figyelek, nem vagyok kiváncsi rá, hogy nem érdekel, milyen is valójában."

Ez önmagunkkal és másokkal való kapcsolódásainkban is igaz!