Egyszer egy festő festett egy gyönyörű képet, a szobája legszebb részére függesztette, és senkinek nem adta el. Néhány hónap múlva a művész hallott egy kórházban fekvő, nagyon beteg és szomorú kislányról. Úgy döntött, hogy meglátogatja. Elvitte neki a gyönyörű, féltett festményét is.
- Az a rossz - mondta -, hogy Galambos bácsinak elment az életkedve. Mindig akkor van baj, ha a beteg feladta a küzdelmet. Majd hozzátette.
Az egyik neves ideggyógyász rendelőjében megjelent egy külsőleg ápolt, jól öltözött és kiegyensúlyozott férfi.
Zsuzsika lemászott a fáról, beszaladt a házba, bement a legbelső szobába és elbújt a nagy karosszék mögé, hogy senki se lássa. De hallja ám, hogy valaki motoz a szobában. A fotel lába mögül előóvakodott egy szurokfekete, macskaforma lény. Zsuzsika önkéntelenül megsimogatta, erre az elárulta neki, hogy ő a mumus.
Figyeltelek, ahogy ma reggel felkeltél. Reméltem, hogy beszélgetsz majd velem, még ha csak néhány szót is: megkérdeznéd a véleményemet, vagy megköszönnéd azokat a jó dolgokat, amelyek a napokban történtek veled. De észrevettem, hogy nagyon elfoglalt voltál.
Berzsián költő utálta a rosszkedvet. A mások rosszkedvét is, de a magáét kiváltképp.
Az angol királynő gyakran ellátogat a Bob Morrow kastélyhoz. Egy alkalommal, amikor egyedül sétált ott, elkezdett esni az eső. A legközelebbi parasztháznál keresett menedéket. A hölgy, aki ajtót nyitott, nagyon dühös volt amiatt, hogy valaki ebben a kora reggeli órában háborgatni merészeli. Résnyire kinyitotta az ajtót, és kimordult:
Volt egyszer egy kislány, Zsuzsikának hívták. Az anyukájának el kellett mennie otthonról és őt rábízta a szomszéd nénire és bácsira. De Murmura néni és Murmura bácsi nem volt vendégszerető. Mivel Zsuzsika sírt az anyukája után, azzal ijesztgették, hogy ha nem hagyja abba akkor jönnek a szörnyek és elviszik. Átszaladt a szomszéd kertbe, de ott sem...
